Visszaesett az új mém érmék indulása, ebből profitál a Meme Index

meme index cimlap

A mém érmék bevezetésének visszaesése vezetett tulajdonképpen a Meme Index felemelkedéséhez. Egy olyan strukturált befektetési megközelítéshez, amelynek célja a volatilitás hatásának csökkentése és egy jól felépített belépési megoldás a kriptoszektorba.

A Solana-alapú Pump.fun mém érme platform januári csúcspontja óta az új tokenek bevezetése jelentősen visszaesett. A Meme Index (MEMEX) közelgő elindításával azonban egy új, jövedelmezőbb módját is lehet választani a szektorban való kereskedésnek.

A Dune Analytics adatai szerint, a token bevezetések 80 százalékkal csökkentek, miután a Libra (LIBRA) token körüli negatív hangulat arra késztette a befektetőket, hogy elforduljanak a mém érméktől. A meme coinok azonban továbbra is kulcsfontosságú részét képezik a kriptoiparnak. Hiszen az olyan top tokenek, mint a Dogecoin (DOGE), a Shiba Inu (SHIBA) és a Pepe (PEPE) egyenként milliárd dolláros piaci értékkel rendelkeznek. A befektetőknek azonban a legnagyobb kihívást annak azonosítása jelenti, hogy melyik új mém érme csatlakozik majd ezekhez az ígéretes lehetőségekhez.

A Meme Index segítségével a befektetőknek többé nem kell a találgatásokra hagyatkozniuk. Ez a diverzifikált index ugyanis bárkinek lehetővé teszi, hogy a tőkéjüket a mém érmék széles választékára is kiterjesszék, növelve ezzel a siker valószínűségét.

A Meme Index 2024 december végén indította el előértékesítését, és azóta közel 3 millió dollárt gyűjtött össze. A korai befektetők még mindig csatlakozhatnak a jelenlegi finanszírozási szakaszhoz, méghozzá tokenenként 0,01662118 dolláros áron.

A Pump.fun-on jelentkező lassulás az összeomlás jele vagy a piac újra-kalibrálása?

A Pump.fun token-bevezetései jelentősen csökkentek a januári csúcs óta, ami a „kötési görbét” teljesítő tokenek számában is tükröződik. Ez egy olyan folyamat, amelyben a Solana tokenek a Pump.fun-on hozzák létre a kezdeti kereskedési likviditást, mielőtt a Raydiumra vándorolnának. Ez a szám a január 23-i közel 1200-ról múlt hét péntekre mindössze 94-re csökkent.

pump.fun mem erme indulas Meme Index
Pump.Fun kötési görbe, tokenek napi indítása

Hasonlóképpen, az olyan token bevezetések, amelyek nem fejezték be a kötést, az ugyanezen a napon mért több mint 70 000-ről az elmúlt 24 órában alig több mint 27 000-re csökkentek. A csökkenést valószínűleg felgyorsította a LIBRA token bukása, amely a befektetők számára fordulópontként szolgált, hogy eltávolodjanak a mém érméktől.

Mindezek ellenére nem lehet tagadni, hogy a meme coinok voltak a 2024-es év kitörési szektora. Egyes piaci megfigyelők szerint a tavalyi év csupán egy nagyobb szuperciklus kezdete volt. A szektor talán most érik be, hasonlóan a DeFi 2020-as robbanásszerű emelkedéséhez.

A jelenlegi visszaesés inkább egy újrakalibrálás lehet, amely a szélesebb piaci hangulatot tükrözi. És amikor a piac újrakalibrál, gyakran keres megoldásokat, hogy a múltbeli hibás lépések, amilyen például a LIBRA fiaskója, ne ismétlődhessenek meg.

A jelenlegi megoldás ugyanannak a hibának az elkerülésére a Meme Index token.

Az index-befektetés a következő fontos lépés a mém érmék evolúciójában, amiben a Meme Index élen jár

A mém érme szektor érése az index alapú befektetési megközelítés felé tolódik. Ez az evolúció, amelyet Matt Hougan, a Bitwise CIO-ja az ETF-ek tágabb kontextusában támogat. Az index-befektetés természetes fejlődést jelent a pénzügyi piacokon. Hasonlóan ahhoz, ahogy a részvények is megtalálták az első indexalapot a Wells Fargo 1971-es bevezetésével.

Ez az innováció strukturáltabb, adatvezérelt befektetési stratégiát biztosított, miután az aktívan kezelt alapokkal való elégedetlenség széles körben elterjedt. Hasonlóképpen, ahogy egyre több befektető frusztrálódik a befolyásos személyek által manipulált mém érmék miatt, a strukturált és diverzifikált megközelítés válik a logikus továbblépéssé.

A hagyományos ágazati szintű követéssel ellentétben a Meme Index intelligensebb megközelítést alkalmaz a tokenek volatilitásának figyelembevételével. Tekintettel az ágazat gyors ármozgására, ez a módszer dinamikusabb és alkalmazkodóbb stratégiát biztosít.

A Meme Index a volatilitás alapján négy kategóriára oszlik:

  • Meme Titan Index – A legkevésbé volatilis, legalább 1 milliárd dollár piaci értékű mém érméket tartalmazó index.
  • Moonshot Index – 250 millió és 1 milliárd dollár közötti piaci értékű tokeneket tartalmaz.
  • Midcap Index – 50 és 250 millió dollár közötti piaci értékű tokeneket foglal magában.
  • Meme Frenzy Index – A legingadozóbb, 50 millió dollár alatti értékű projektek tokenjeit tartalmazza.

Meme Index Frenzy

Azon túl, hogy a befektetőknek lehetőséget kínál a kockázati kitettség testre szabására az adott szinteken keresztül, a Meme Index likviditási előnyt is biztosít.

Az egyes kisebb mém érmékkel ellentétben, amelyek likviditási korlátoktól szenvedhetnek, az index szerkezete lehetővé teszi a befektetőknek, hogy gyorsan belépjenek és kilépjenek a pozíciókból anélkül, hogy csapdába esnének az alacsony forgalmú eszközökben.

A Meme Index a mém érme befektetés felelősségteljesebb és közösség-központúbb változata

A Meme Index felhatalmazza a közösségét azzal, hogy a MEMEX tokeneken keresztül szavazati jogot ad, így a tulajdonosoknak lehetővé teszi az indexek alakítását. Tehát a MEMEX tokenek hozzáférést biztosítanak az indexekhez, és irányítási tokenekként szolgálnak. Lehetővé téve a tulajdonosoknak, hogy szavazzanak arról, mely mém érmék kerüljenek be az indexekbe. Vagy akár teljesen új indexek létrehozására tegyenek javaslatot.

Ez a részvételi szint felelősségteljesebb és stratégiai megközelítést biztosít a befektetőknek a meme coin befektetésekhez. Lehetővé téve nekik, hogy a feltörekvő lehetőségekről jóval körültekintőbben döntsenek.

Így, bár a mém érmék bevezetése jelenleg visszafogott, a Meme Index egy új evolúciós vonalat jelez. Amely elősegítheto az ágazat növekedését és újraindíthatja a megrekedt szuperciklust.

Akár már ma MEMEX tulajdonos lehetsz

A részese lehetsz a mém érme szektor következő szakaszának azzal, hogy a Meme Index korai támogatója leszel. És biztosítod magadnak a MEMEX tokeneket a Meme Index előértékesítési weboldalán keresztül.

Egyszerű a folyamat, mindössze csatlakoztatod a pénztárcádat, például egy Best Wallet tárcát, és vásárolsz MEMEX érmét USDT, ETH, BNB vagy bankkártya használatával.

érdemes tudni, hogy a Meme Index platformot a Coinsult és a SolidProof auditálta, és nincsenek kritikus hibák vagy biztonsági kockázatok az okosszerződésében.

További információért pedig csatlakozz a Meme Index közösségéhez a Telegram és az X oldalakon, hogy naprakész maradj a legfrissebb hírekkel és fejleményekkel kapcsolatban.

Írta: Vincze Zita

Szövegíró, újságíró és szerkesztő. Mesterdiplomát szerzett szociológiából, dolgozott piackutatóként, majd újságírással kezdett foglalkozni, húsz éve ír különböző területeken. Tapasztalatot szerzett több napilapnál és online hírszolgáltatónál, hírszerkesztőként éveket töltött a Népszabadságnál. Külsős szerzőként cikkeket írt több magazinnak, blogokat szerkeszt és SEO szövegeket is készít. Az utóbbi időben érdeklődése a blockchain technológia felé fordult, eleinte csak szabadidejében foglalkozott annak legfrissebb híreivel, később szövegíróként is rátalált ez az izgalmas terület.