Trump megerősítette, stratégiai tartalék lesz a BTC, az ETH, az XRP, a SOL és az ADA

Bitcoin strategiai tartalek

Donald Trump elnök a Truth Social oldalán közzétett bejegyzésében bejelentette a „stratégiai kriptotartalék” létrehozását, amelybe a Bitcoin, az Ether, az XRP, a Solana lánc SOL tokenje és a Cardano ADA érméje is beletartozik majd.

Ez az első alkalom, hogy Trump pontosította, a kripto „tartalékot” támogatja a „felhalmozással” szemben. Sok kripto befektető azonban határozottan úgy érzi, hogy kriptotartaléknak csak a Bitcoint kellene megtartania. Míg egyesek teljesen elutasítják a digitális eszközökből létrehozott tartalék gondolatát – számolt be cikkében a CNBC.

A stratégiai tartalék bejelentése azonnal megmozgatta a kriptopiacot

A kriptopénzek vasárnap nagy mozgásban voltak, miután Donald Trump elnök bejelentette, hogy stratégiai kriptotartalékot hoz létre az Egyesült Államoknak. Ez magában foglalja majd a bitcoint és az ethereumot, valamint az XRP-t, a Solana SOL tokenjét és a Cardano ADA érméjét.

„Egy amerikai kriptotartalék felemeli ezt a kritikus iparágat a Biden-kormányzat által évekig elkövetett korrupt támadások után. Ezért a digitális eszközökről szóló végrehajtási rendeletem utasította az elnöki munkacsoportot, hogy lépjen előre egy kripto stratégiai tartalék létrehozásában. Amely magában foglalja az XRP-t, a SOL-t és az ADA-t” – írta a Truth Socialon közzétett bejegyzésében az elnök.

„Biztosítani fogom, hogy az USA legyen a világ kriptovaluta fővárosa. És nyilvánvalóan a BTC és az ETH, mint más értékes kriptovaluták, a tartalék középpontjában lesznek. Szeretem a Bitcoint és az Ethereumot is!”

– tette hozzá egy következő bejegyzésben.

Az XRP 33 százalékot emelkedett a bejelentés után, míg a Solana-hoz kötött token 25 százalékot ugrott. A Cardano érme több mint 60 százalékot emelkedett. A Bitcoin 10 százalékkal 94 343,82 dollárra emelkedett, miután pénteken háromhavi mélypontra, 80 000 dollár alá süllyedt. Az ethereum, amely a kriptodevizák egyik legnagyobb veszteségét szenvedte el az elmúlt évben, 13 százalékot erősödött.

Trump pénteken rendezi meg az első Fehér Házi kripto-csúcsot, és a befektetők szorosan figyelemmel követik majd, hogy további támpontokat kapjanak a stratégiai tartalékról szóló terv részleteiről.

Ez az első alkalom, amikor Trump pontosította, hogy valóban támogatja a kripto „tartalékot” a „felhalmozással” szemben. Míg az előbbi aktív kriptovásárlást feltételez szabályos rendszer szerint, addig a felhalmozás nem járna együtt a jelenleg az amerikai kormány által birtokolt kriptók kereskedésével.

Bitcoin arfolyama strategiai tartalek
A Bitcoin megugrott Trump stratégiai tartalékról szóló bejelentésére

Az előzmények

Trump először tavaly nyáron mutatta be a bitcoin-készlet ötletét, amely „az összes Bitcoin 100 százalékát megtartaná, amit az amerikai kormány jelenleg birtokol vagy a jövőben megszerez.” Mindezt a Bitcoin 2024 elnevezésű, az iparág egyik legnagyobb konferenciáján jelentette be, Nashville-ben. Ilyen módon kezdett el udvarolni a kriptobirtokos szavazóknak. Ugyanezen az eseményen Cynthia Lummis wyomingi szenátor bemutatta a nemzeti stratégiai bitcoin-tartalékra vonatkozó javaslatát.

A novemberi újraválasztása után a stratégiai bitcoin-tartalékért való küzdelem egyre hangosabb lett, ami hozzájárult ahhoz, hogy a kriptopénz zászlóshajójának árfolyama új történelmi csúcsra emelkedett. Ez a lendület megtorpanni látszott, miután Trump január végén kiadta a kriptókról szóló végrehajtási rendeletét. Ebben többek között felszólította az elnök kriptovalutákkal foglalkozó munkacsoportját, hogy értékelje

„egy nemzeti digitális eszközkészlet lehetséges létrehozását és fenntartását. Amely potenciálisan a szövetségi kormány által jogszerűen lefoglalt kriptovalutákból származhat, és amelyek a szövetségi kormány bűnüldözési erőfeszítései nyomán gyűltek össze”.

Az iparág nagy része visszafogottan reagált a bejelentésre. Amellett, hogy a rendelet a felhalmozással szemben egy stratégiai tartalékot határoz meg, a „digitális eszközök” kifejezés használata azt sugallja, hogy ez más kriptovalutákat is magában foglalhat.

Csak a Bitcoin legyen a stratégiai tartalékban vagy más is?

A kriptoközösségben azonban sokan határozottan úgy vélik, hogy egy kriptotartalékban csakis bitcoint kellene tartani. Mivel ez a legharcedzettebb és a leginkább decentralizált a kriptohálózatok közül. Más érmék bevonása ugyanis arra is felhatalmazná a kormányt, hogy a kriptopiac nyerteseit és veszteseit ő maga válassza ki – mondják a kritikus hangok.

Egy másik frakció elutasítja az ötletet, hogy az Egyesült Államok bármilyen kriptovaluta tartalékot képezzen, mivel ez potenciálisan alááshatná a dollár státuszát. Ráadásul egy jövőbeli kormányzat könnyen visszacsinálhatná az egészet.

„A következő választásokon egy új kormányzat jöhet, amelynek pénzt kell találnia az adósságokra, a társadalombiztosításra és egyebek kifizetésére. És eladhatják a tartalékot”

– mondta Adam Blumberg, az Enclave Group társalapítója és tanácsadói szolgáltatásokért felelős alelnöke.

„Egyszerűen nem tetszik az ötlet, hogy az amerikai kormány, vagy bármelyik kormány birtokolja a valaha volt legdecentralizáltabb eszközt”

– tette hozzá az alelnök. „Nem erre hozták létre, és ez túl nagy hatalmat ad a szövetségi kormány kezébe, amely mindig egy 4 éves, vagy akár 2 éves ciklusban működik.”

A Bitcoin egyébként – egy kriptospecifikus katalizátor hiányában – a végrehajtási rendelet óta konszolidációban volt. Most zárta a legrosszabb hónapját 2022 óta.

By Vincze Zita

Szövegíró, újságíró és szerkesztő. Mesterdiplomát szerzett szociológiából, dolgozott piackutatóként, majd újságírással kezdett foglalkozni, húsz éve ír különböző területeken. Tapasztalatot szerzett több napilapnál és online hírszolgáltatónál, hírszerkesztőként éveket töltött a Népszabadságnál. Külsős szerzőként cikkeket írt több magazinnak, blogokat szerkeszt és SEO szövegeket is készít. Az utóbbi időben érdeklődése a blockchain technológia felé fordult, eleinte csak szabadidejében foglalkozott annak legfrissebb híreivel, később szövegíróként is rátalált ez az izgalmas terület.