Donald Trump egy, a nevével fémjelzett mém érmével, a $TRUMP tokennel sokkolta a piacokat a beiktatása előtti hétvégén.
A bejelentés magyar idő szerint nagyjából szombat hajnali 3 körül történt a Truth Social és az X platformokon. Az érme értéke gyorsan megugrott, az árfolyama az eredeti 6 dollár körüli szintről egészen 70 dollár fölé tudott ralizni. Vasárnap reggel a kereskedési forgalom meghaladta a 24 milliárd dollárt, míg a piaci kapitalizáció egy ponton 16 milliárd dollár fölé emelkedett. A token gyakorlatilag elszívta a likviditást a többi érmétől, a Solanát kivéve, ami szintén hatalmasat ment a hétvége során.
A mém érmék olyan kriptovaluták, amelyek az internetes mémekről kapták a nevüket. Az ilyen érmék általában nem rendelkeznek belső értékkel, és gyakran hajlamosak az ingadozásra, illetve az összeomlásra. Egy korábbi mém érme, a Hawk Tuah például kevesebb mint egy hónap alatt veszítette el értékének 95%-át, piaci kapitalizációja 500 millió dollárról 25 millió dollárra csökkent. Emiatt a befektetők panaszt is tettek a SEC-nél bennfentes kereskedelem vádja miatt.
Mit hoz a jövő?
A kripto közösség izgatottan várja Trump második elnöki ciklusát, remélve, hogy kedvező szabályozási környezet alakul ki. Trump elmondása szerint az Egyesült Államokat a „világ kripto fővárosává” akarja tenni.
Trump Paul Atkinst jelölte a SEC vezetői posztjára, aki jól ismert kriptovaluta rajongó. Atkins 2017 óta a Digital Chamber’s Token Alliance nevű kriptoügyi érdekképviseleti szervezet társelnöke.
Trump azt is kijelentette, hogy hivatalba lépése után elnöki rendeletben kezdeményezi egy 20 tagú kripto tanácsadó testület felállítását.
A kripto eszközök spekulatív természete miatt aggályok merültek fel egy esetleges buborékkal kapcsolatban. Sokak szerint a politikai támogatások az eszközök valódi értékét meghaladva fújhatják fel az árfolyamokat, miközben nem reflektálnak a befektetések kockázataira.
„A politikai és kormányzati szintről érkező erőteljes támogatás ellentétes hatást gyakorolhat a decentralizáció szellemiségére, ami végső soron csökkentheti a kriptoe szközök iránti érdeklődést” – fogalmazott Larisa Yarovaya, a Southampton Business School Digitális Pénzügyi Központjának igazgatója. „Amennyiben 2025-ben a SEC nem veszi komolyan a felügyeletet, a fogyasztók jelentős veszélyeknek lehetnek kitéve, különösen egy újabb mém érme buborék kipukkanásakor.”
A Trump token
A Trump érme weboldala szerint a CIC Digital LLC nevű vállalat – amely Trump tulajdonában áll – a teljes készlet 80%-át birtokolja, amely a tervek szerint három éven belül 1 milliárd darabra bővül.
Trump már korábban is adott ki kriptovaluta termékeket, elnökválasztási kampánya során digitális kártyákat hozott forgalomba, amelyek együttesen több mint 4 millió dolláros bevételt generáltak. Fiai, Donald Trump Jr és Eric Trump szintén kripto vállalkozásba kezdtek 2024-ben, World Liberty Financial néven, ami összeférhetetlenségi aggályokat vetett fel.
A vezető kripto vállalatok legalább 10 millió dollárt adományoztak Trump beiktatási alapja számára.
A mém érme hivatalos oldala közzétett egy közleményt, amelyben hangsúlyozza: „A Trump mém célja, hogy kifejezze a „$TRUMP” szimbólumhoz és a kapcsolódó grafikához kötődő eszmék és meggyőződések iránti támogatást. Azonban nem szolgálnak befektetési eszközként, nem minősülnek befektetési szerződésnek vagy értékpapírnak. A GetTrumpMemes.com weboldal nem köthető semmilyen politikai kampányhoz, hivatalhoz vagy állami szervhez.”
Egy másik ígéretes mém érme
A mém érmék körüli őrületből egy másik projekt, a MIND of Pepe ($MIND) is profitálhat. Ez egy AI kriptovaluta az Ethereum hálózatán, amely a kripto piacon exkluzív befektetési lehetőségeket és trendelemzéseket kínál. A 2025-ben indított projekt előértékesítése rövid idő alatt közel egymillió dollárt gyűjtött. A vásárlók Ethereum (ERC-20) vagy Binance Smart Chain (BEP-20) tokenekkel vehetnek részt az előértékesítésben, kompatibilis pénztárcák használatával.
A platform kiemelkedő mesterséges intelligenciája valós idejű adatokat és trendeket elemez, hogy exkluzív betekintéseket osszon meg a felhasználókkal. Az AI által vezérelt decentralizált alkalmazások és közösségi platformok segítségével a befektetők egy irányítópulton keresztül, egy helyen érhetik el az elemzéseket és lehetőségeket.
Ez a trend formálhatja 2025-öt, így erről te sem akarsz lemaradni. Ha lecsúsztál a Trump coin őrült ralijáról, ne kövesd el ugyanazt a hibát, csatlakozz most a $MIND táborhoz!