Kiyosaki szerint a Bitcoin ereje a dollárral szemben két törvényen alapul

Robert Kiyosaki Bitcoin

Robert Kiyosaki a bitcoin felemelkedését két erős törvénynek tulajdonítja. Szerinte az infláció erodálja a fiat valutákat, míg a hálózatok felerősítik a kriptopénz növekvő dominanciáját – számolt be a piaci elemző aktuális megállapításairól a Bitcoin.com.

Kiyosaki a Bitcoin felfutását két törvényhez köti, amelyek leleplezik a fiat törékenységét

Robert Kiyosaki, a Gazdag papa, szegény papa című bestseller szerzője január 25-én az X közösségi médiaplatformon írt arról, hogy két gazdasági alapelv segítségével megmagyarázható a bitcoin növekvő ereje. A „Két törvény, amely a bitcoin hatalmát adja” című írásában Kiyosaki kiemelte Gresham törvényét és Metcalfe törvényét. Szerinte ezek a fogalmak megmagyarázzák, hogy a bitcoin miért támadja meg egyre inkább a hagyományos valuták, például az amerikai dollár dominanciáját.

Kiyosaki a Gresham-törvény magyarázatával kezdte, azt írta: „Amikor a rossz pénz belép a rendszerbe, a jó pénz elbújik”. Azzal érvelt, hogy az infláció és a túlzott pénznyomtatás miatt az amerikai dollár „rossz pénzzé” vált. Míg az olyan eszközök, mint az arany, az ezüst és a bitcoin „jó pénzt” képviselnek, amelyek hosszú távon is megőrzik az értéküket. Azt írta:

„A jó pénz, az arany és az ezüst évek óta rejtőzködik a hamis amerikai dollár elől. Ma az arany, az ezüst és a bitcoin kényszeríti a hamis amerikai dollárt a rejtőzködésre.”

Ez a kijelentés tükrözi Kiyosaki régóta hangoztatott kritikáját a fiat valutákkal szemben. Továbbá azt, hogy az alternatív eszközök mellett érvel, amelyek szerinte a gazdasági instabilitás elleni védelmet jelentik.

Áttérve Metcalfe törvényére, amely a hálózatokból származó értéket hangsúlyozza, Kiyosaki kiemelte annak relevanciáját a bitcoinra. Azt írta:

„A McDonald’s-nek nagyobb hatalma van, mint egy kisvállalkozói hamburger-standnak. A McDonald’s egy franchise hálózat. A hálózati marketingnek, amelyet én támogatok, ugyanezen okból kifolyólag nagyobb hatalma van, mint a kisvállalkozóknak”.

Ezt az elvet a saját pénzügyi sikeréhez hasonlítva az elismert szerző megjegyezte, hogy a Rich Dad azért rendelkezik hatalommal, mert a termékek terjesztésére a könyvesboltok és az Amazon globális hálózatát használja.

Másokat is a hálózati hatások kihasználására buzdított. És azzal folytatta: „Te is lehetsz kicsi, mint én, és szerezhetsz jómódot és befolyást a Metcalfe-törvény erejét kihasználva. Ezt kapitalizmusnak is nevezik, amit jobban szeretek, mint a kommunizmust. Sok szerencsét!”

Kiyosaki posztja egybecseng szélesebb körű pénzügyi figyelmeztetéseivel, beleértve az adósság és az infláció miatt gyengülő amerikai dollár összeomlásának ismételt előjeleit. Ezt a hitét a bitcoinnal kapcsolatban is kifejezte, és nemrég megduplázta árfolyam-előrejelzését. Szerinte a BTC idén elérheti a 250 000 dollárt.

By Vincze Zita

Szövegíró, újságíró és szerkesztő. Mesterdiplomát szerzett szociológiából, dolgozott piackutatóként, majd újságírással kezdett foglalkozni, húsz éve ír különböző területeken. Tapasztalatot szerzett több napilapnál és online hírszolgáltatónál, hírszerkesztőként éveket töltött a Népszabadságnál. Külsős szerzőként cikkeket írt több magazinnak, blogokat szerkeszt és SEO szövegeket is készít. Az utóbbi időben érdeklődése a blockchain technológia felé fordult, eleinte csak szabadidejében foglalkozott annak legfrissebb híreivel, később szövegíróként is rátalált ez az izgalmas terület.

Leave a comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük