Az átalakult MicroStrategy 670 millió dollárért vásárolt Bitcoint

Strategy Bitcoin cimlap

A már Strategy néven futó vállalat negyedik negyedéves veszteségét újabb 218 887 darab Bitcoin megvásárlása okozta, ez az eddigi legoffenzívebb negyedéve.

A Bitcoin-halmozással foglalkozó Strategy, amely most alakult át a MicroStrategy cégből, összesen 670,8 millió dolláros nettó veszteséget jelentett a negyedik negyedévről. A cég ugyanis további 218 887 darab Bitcoint halmozott fel – számolt be róla a CoinTelegraph.

Február 5-én a Strategy 120,7 millió dolláros bevételről számolt be a negyedik negyedévben, ami 3 százalékos visszaesést jelent az előző évhez képest. És nagyjából 2 millió dollárral maradt el az elemzői becslésektől.

A cég kiadásai a negyedik negyedévben az előző évhez képest közel 700 százalékkal, 1,1 milliárd dollárra emelkedtek, mivel a vállalat megkezdte a „21/21 terv” végrehajtását. Azért, hogy több Bitcoint vásároljon, a következő három évben 42 milliárd dollárnyi tőkét célzott meg, részvényekre és fix jövedelmű értékpapírokra bontva.

A Strategy azt mondta, hogy a 42 milliárd dolláros tőkerendezésből már 20 milliárd dollárt teljesített. És a Bitcoin-vásárlási hullámot nagyrészt elsőbbségi átváltható kötvényekből és hitelekből rendezi.

Ez is érdekelhet: A legjobb AI-Agent tokenek 2025

A Strategy máris túlteljesítette a tervet

Phong Le, a Strategy vezérigazgatója és elnöke szerint a cég már „jelentősen megelőzte” az eredeti ütemtervet. És „jó helyzetben van ahhoz, hogy tovább növelje a részvényesi értéket. Méghozzá azáltal, hogy kihasználja az intézményi és lakossági befektetők stratégiai tervünknek nyújtott erős támogatását”.

A vállalat Bitcoin-állománya jelenleg 471 107 Bitcoin, ami több mint 45 milliárd dollár értékű, és a legnagyobb a világon a vállalati szektorban.

Strategy Bitcoin 1
A Strategy weboldalán megjelenített legfontosabb Bitcoin mérőszámok (Forrás: Strategy)

A Strategy „BTC Yield” egy olyan KPI (Key Performance Indicator, avagy fő teljesítmény-mutató), amely a Bitcoin és a feltételezett, hígított részvénykibocsátás százalékos változásának arányát mutatja. Ez 2024-ben elérte a 74,3 százalékot, de a cég 2025-re 15 százalékra csökkenti a célt.

A cég bevezette az éves „BTC nyereség” és „BTC dollár nyereség” mérőszámokat is, hogy jobban tükrözze a Strategy mérlegének összetételét. A BTC nyereség az adott időszak elején birtokolt Bitcoinok számát mutatja, megszorozva az adott időszakra vonatkozó BTC Yielddel. Míg a BTC dollár nyereség a BTC nyereség dollárértékét.

Strategy Bitcoin 2
A Stratégia legfontosabb Bitcoin teljesítménymutatói (Forrás: Strategy)

Ez is érdekelhet: A legjobb mém érmék

A napokban új nevet vett fel a vállalat

A Strategy február 5-én nevezte át magát MicroStrategyről, miután eredetileg 1989 novemberében Michael Saylor ügyvezető elnök üzleti intelligencia cégként megalapította. Saylor volt a vállalat Bitcoin befektetési stratégiájának megalkotója is.

A Strategy hozzátette a „₿” Bitcoin-logót az új neve mellé, hogy tükrözze a vállalati Bitcoin-elfogadás iránti elkötelezettségét. A vállalat továbbra is kínál majd üzleti intelligencia szolgáltatásokat.

A Google Finance adatai szerint a Strategy (MSTR) 3,3 százalékot esett a február 5-i kereskedési nap folyamán 336,70 dollárra. És további 0,72 százalékot esett a munkaidő utáni órákban.

Írta: Vincze Zita

Szövegíró, újságíró és szerkesztő. Mesterdiplomát szerzett szociológiából, dolgozott piackutatóként, majd újságírással kezdett foglalkozni, húsz éve ír különböző területeken. Tapasztalatot szerzett több napilapnál és online hírszolgáltatónál, hírszerkesztőként éveket töltött a Népszabadságnál. Külsős szerzőként cikkeket írt több magazinnak, blogokat szerkeszt és SEO szövegeket is készít. Az utóbbi időben érdeklődése a blockchain technológia felé fordult, eleinte csak szabadidejében foglalkozott annak legfrissebb híreivel, később szövegíróként is rátalált ez az izgalmas terület.